Házirend

Kedves Vendégeink!

A vendégek az órákat regisztrációs lap kitöltése után látogathatják. Az új vendégek az első alkalommal állapotfelmérésen vesznek részt. A stúdiónk vendégei hozzájárulnak, hogy nevüket, telefonszámukat, e-mail címüket, elérhetőségük miatt, kizárólag saját részre rögzítsük, s bizalmasan kezeljük.

Az órára a kért időpontot legalább 24 órával az időpont előtt lehetséges térítésmentesen lemondani, ellenkező esetben a mulasztott szolgáltatás díját ki kell fizetni, illetve az a bérletből levonásra kerül.

Állandó vendégek esetében 30 napnál hosszabb távolmaradás, vagy két le nem mondott óra után csak várólistára tudjuk visszaigazolni az új bejelentkezést.

Amennyiben az edző értesítés nélkül nem jelenik meg a megbeszélt időpontban, és emiatt elmarad az óra, a következő alkalmat féláron biztosítjuk.

A stúdió szolgáltatásait mindenki saját felelősségre veszi igénybe. A stúdió eszközei mozgó részeket és instabil felületeket is tartalmaznak, melyek biztonságos használata odafigyelést és az edzői utasítások betartását igényli. A stúdió személyzetét nem terheli semmilyen felelősség bármilyen sérülés vagy veszteség miatt, ami a stúdióban a foglalkozás előtt, alatt vagy után történt.

A stúdió vendégeinek lepedőt és zoknit szükséges hozniuk a tornákhoz.

A bérlet vásárlása esetén 10%-os kedvezményt biztosítunk, továbbá több hétre is előjegyzési lehetőséget adunk. A bérletek névre szólnak, átruházni nem lehet és a lejárati idejük 2 hónap. Ez idő leteltével visszavásárlási és egyéb igényeket nem teljesítünk!

Kültéri kameráink biztonsági okokból felvételt készítenek, melyet 3 napig tárolunk.

A házirend 2020. január 1-től visszavonásig érvényes.